Egyéb
   2015.09.28.
Még régen úgy emlékszem negyedikes lehettem kincsengettek és készültünk tornázni.
Becsengettek és mindenki indult a földszintre mivel ott volt a tornaterem elől a lányok, hátul a fiúk, persze én legutolsó voltam mivel utáltam a tesitanárt, már majdnem mindenki leérkezett és én megcsúsztam, és hason lecsúsztam a lépcsőn és eséskor megrepesztettem egy csempét, azután nézte a tesitanár mi történt, én mondtam semmi baj jól vagyok, de azután egyből rávágta lesz@rja hogy vagyok és nézzem mit csináltam a lépcsővel. Gondolom magamban ez a tanár hülye, én majdnem betöröm a fejem de ő egy repedt csempe miatt ordítozik velem. Azután egy hétig úgy hívtak hogy: Leszaromhogyvagy Csemperepesztő.
   Egyéb
   2015.09.21.
Mikor barátaimmal 8. Osztályos diákok voltunk az utolsó előtti nap (nyári szünet előtt) az osztályfőnökünk egy ott alvós bulit szervezett az osztályunknak. A bulin rendeltek pizzát,ittunk rengeteg üdítőt, de egyik barátommal (hívjuk tominak) annyi pizzát befaltunk, hogy mérhetetlen hasfájás lett a vége. Mindenki bent volt a suli tornatermében és focizott/kosarazott mi pedig émelyegtünk a hányingertől. Egyszer csak láttam, hogy Tomi kimegy a teremből.Egy idő után én is kijöttem és láttam,hogy a fiú öltöző mosdóban ég a villany és tomi a wc felé hajolva térdel. Ekkor megkérdeztem tőle:

-Tomi mit csinálsz?

Mire ő annyit válaszolt:

-HÁNYNOM KELL!

Nem értettem mit mondott csak annyit kérdeztem:

-mi?

Amire csak annyit felelt:

-JÖN A RÓKA!

És ebben a pillanatban sugárban kezdett el hányni, én meg azon nevettem,ahogy ő nevet és hány egyszerre.Miután végzett kicsit kinyögte magát és ő is velem nevetett a szituáción. Ezután élveztük tovább a napot, de ha felemlítem neki ezt a történetet még mindig ugyanúgy nevetünk rajta :-D
   2015.09.21.
Történ egy hideg októberi napon, hogy a spanom bejött hozzám busszal, mivel ő a legközelebbi faluban lakik.
Éppen zenét rögzítettünk, amikor kipattant a fejünkből.. hogyde' nézzünk már szét a városban, neki úgyis csak később megy a busz.. nekem meg sapka kellett volna, vagy fülhallgató.
Letettük a cuccainkat. Elindultunk..
Három boltot kerestünk fel sapka után, leginkább turkálókat. Gondoltam én.. majd találok egy számomra szimpatikusabb boltot, ahol majd kiválasztom hű társam, az új fülesem.
Közben elkezdett hullani a hó.. erre mondják, hogy "volt feelingje", soha sem fogom elfelejteni..
Ekkor már csak egy turkáló volt ahova benézhettünk volna, és még időben is vagyunk.
Bementünk a boltba, szerintem semmi vicces nincs abban, ahogyan egy külföldi ember beszél..
jelen esetünkben egy Kínai srác.
Megkérdeztem az egyik alkalmazottól, hogy a sapka tájékon mi a helyzet..
Majd még kimenet, megkérdeztem egyenesen a tulajt, hogy a fülhallgatói, hogyan érzik magukat.
Ekkor választottam is egyet, nem láttam a végét ezért meg is kérdeztem tőle.
-Ennek a fülhallgatónak 3,5mm a vége vagy 2,5?
-Erre kapom a felettébb érdekes válasz.
(Vékony hangon, mosolyogva)
-Nem látod? Van kisszebb'-nadobb' kisszebb'-nadobb'
Hirtelen röhögőgörcs.. és végül csak annyit voltam képes kinyögni..
Rendben, köszönöm..
és visítva rohantam ki a boltból.
Nem tudom mi ütött belém.. De többé be oda nem megyek.
   Mindennapi
   2015.09.20.
Nem velem történt meg az eset, hanem valamelyik újság Gyerekszáj rovatában olvastam pár éve.
Egy anyuka a vonaton utazott a néhány éves (talán hat) kisfiával. Velük szemben egy néni utazott, akinek hatalmas nagy vöröses orra volt.
A kicsinek jól megtanították otthon, hogy ha bármi, számára furcsát lát, nem szabad hangos megjegyzést tenni, hanem otthon megbeszélik a látottakat.
Szóval a kis srác nézte-nézte egy darabig, végül nem bírta tovább, és az anyjához fordult:
- Anyu, a néni orrát otthon megbeszéljük ugye?
Az anyuka reakciójára kíváncsi lettem volna :)
   Egyéb
   2015.09.19.
Még 1-2 éve történt hogy az iskolánkba volt ilyen kis e.u.-s project, aminek része volt, hogy pár ország (Magyarország,Franciaország, Törökország, Belgium, Anglia)
Egy-egy iskolájából a diákok ellátogatnak egymáshoz pár napra, a tanárok kiséretével.
Éppen az Angliába tartó repcsivel mentünk már egy órája, plusz eleve 15 percet késett a gép indulása. Kissé idegesítő és unalmas is volt a helyzet, hát gondoltam elsütök egy jó kis Badár idézetet: ha még egy órát várnunk kell, mindenkit felakasztok, de magammal kezdem!
Akiknek szántam, vették a poént, a gond viszont az volt, hogy a kelleténél kicsit hangosabban mondtam. Bár nem hallották sokan, csak úgy a gép 3/4-e. :D
   Egyéb
   2015.09.19.
Történt egyszer gimiben (kb. 10.-esek lehettünk), hogy az osztálytermünk tatarozás alatt állt, úgyhogy kiraktak minket egy kis faházba a suli mellé, 1-2 hétig ott voltak az óráink. Az új termünk finoman szólva sem volt kielégítő állapotban a felszerelést tekintve, így a tanári szék sem. Meg is vizsgáltuk tüzetesen az ülőalkalmatosságot, és őszinte vigyorral konstatáltuk, hogy ülésre ez már alkalmatlan. Az első óránk matek volt, és ismerve tanárunk módszereit, mindenki kussolt erről az ominózus székről. A tanárunk bejött, le is ült, majd egy kis fészkelődés után csak annyit láttunk, hogy az egyik pillanatban még ült, a másik pillanatban már hűlt helye volt. Természetesen úgy összeszakadt alatta a szék mint a huzat, mi meg ahelyett hogy segítettünk volna neki felállni, vagy valami ilyesmi, a helyünkön a padban pukkadoztunk a röhögéstől. Némelyik elvetemült osztálytárs még a röhögés mellé hozzátett egy "HÚB*SZDMEG!"-et is. Miután sikerült a tancinak feltápászkodni a földről, még mindig nevetéstől vörösödő fejjel ültünk a padban, mikor is megszólalt az "áldozat" is, közben kezében az első padra pakolta a szék darabjait:
- Na, ki a jó fizikás, ki tudja összerakni?

Azóta is sírva röhögünk ha eszünkbe jut.

   Egyéb
   2015.09.19.
Jelenleg nyomozóként dolgozom. Anno, mikor kezdő voltam a katonaságon dolgoztam és volt egy munkatársam, aki előszeretettel fogyasztott alkoholt. Ez olyannyira elfajult, hogy a repülők jegesedés-gátló folyadékát ízesítette, és itta. Ez volt a röpszesz. A különböző adalékoktól sajnos későbbiekben voltak egészségügyi és mentális gondjai is. Jogosítványa természetesen már évek óta nem volt.
Ettől függetlenül ő simán kocsikázott A-ból B-be. Nevezzük őt most Tamásnak.

Történt is egy napon, hogy Tamásnak szeretett volna elmenni vásárolni. Úgyhogy én is vele tartottam. Hát, már ekkorra sem volt szomjas. Rendőrök le is intettek minket, és jöttek oda a kocsihoz:

- Jó napot kívánok, személyit, jogosítványt és forgalmi engedélyt kérnék!
* turkálás*
- Tessék.
- Hiányzik a jogosítvány, uram.
- Már nálatok van. Kérdezd meg a kollégákat.


Majd ezután fapofával bámult előre, mint aki jól végezte dolgát. :-D
   Egyéb
   2015.09.19.
Réges-régen amikor még óvodás lehettem megesett, hogy az udvarra kakiltam, azt pedig elástam. Néha lebuktam és olyankor anyukám jól megszidott, hogy miért kakilok az udvarra, miért nem a WC-be? Nagyon nem érdekelt a dolog így tovább folytattam ezt a király szokásomat. Így hát anyu megfogott és azt mondta, hogy ne kakiljak az udvarra mert kakifa fog kinőni! Hát én vártam-vártam, hogy mikor fog kinőni az a kakifa, de csalódással, mert nem nőtt egy centit se. Így hát kimentem, hogy újra ültessem és amikor anyu megint észrevett, majd számon kért egyből megenyhült, mert hát én csak újra ültettem a kakifát.
   2015.09.19.
Ebben a történetemben nem a betegek lesznek a főszereplők, hanem mi magunk a mentésben résztvevők.
Sokan megkérdezhetnék mi késztetett arra, hogy erről a témáról írjak! Ezt nem lehet megmagyarázni, erre a kérdésre a választ csak azok tudják akik nap mint nap emberi tragédiák szemtanúi, tűzoltók, mentősök, rendőrök. Ők tudják miről beszélek! A média nagyon sokszor egyszerűen elfelejtkezik ezekről az emberekről, akik arra tették fel az egész életüket, hogy a nap 24 órájában másokon segítsenek.
Ezeknek az embereknek a hétköznapjairól a lakosság, szinte semmit nem tud. A média pedig olyan celebeket sztárol, akik életükben egy fűszálat se tettek arrébb a köz érdekében! Tudom, hogy írásom csak egy csepp a tengerben, de biztos ismerik Teréz anyának ezt a mondását…..
Megpróbálom leírni mi játszódik le egy kivonulás alkalmával, mert ugye mi se vagyunk kőből, mi is érző emberi lények vagyunk. Erre most jó példa volt a Kisvárdánál történt baleset, ahol két kisgyerek maradt árván. Személyesen nem vonultam a balesethez, de közvetlen bajtársaim közül többen részt vettek a mentésben! Tudom mit éreztek, sokszor voltam már én is hasonló szituációban. A riasztást követően az adrenalinszint ugrásszerűen megnő. A baleset helyszínére érkezésig őrjítő lassúsággal telnek a percek, igyekszünk különböző szituációkat felvázolni magunkban, de ez soha nem jön be, minden baleset más és más. A tragédiák helyszínén rendszerint sok bámészkodót találunk, de csak bámészkodnak, a kíváncsiságuk hajtja őket. Szakszerű elsősegélynyújtóval csak nagyon ritkán találkozunk. Egyedül a tűzoltó bajtársakra számíthatunk, ők azok az emberek akik kimagasló felkészültségükről tettek már nagyon sokszor tanúbizonyságot. Visszatérve a balesetre mint már említettem egy 4 és egy 10 éves gyerek maradt árván .A 4 éves gyerek még nem tudja felfogni a történteket, de a 10 éves már igen. Néztek már egy ilyen gyerek szemébe?! Nincs a világon olyan toll, nincsenek olyan szavak amikkel leírhatók amit látunk egy ilyen gyermeki szemben. A mentésben résztvevők is többnyire családos emberek, gyerekeik vannak, szívszorító egy érzés elhihetik. Ennek a két árvának pedig valakinek meg kell mondani, hogy őket már senki nem fogja hazavárni, édesapja, és édesanyja a 4-es főút hideg aszfaltján fekszik fekete fóliával letakarva. Egyszerűen őrület amit nagyon sokszor látunk, átélünk. Méltatlanul el lehet felejtkezni rólunk, de számomra akkor is a mentősök, tűzoltók, rendőrök a világ legnagyszerűbb emberei!
   2015.09.19.
Nővérnek tanultam, és ugye nekünk elő van írva a kötelező szakmai gyakorlat, és én ezt a megyei kórházban töltöttem el. Nagyon rendesek voltak a dolgozók velem, elmagyaráztak mindent.

Reggeli eligazítás volt, hogy ma ki fog hazamenni melyik kórteremből. Mondtál, hogy az idős betegeket csak tolószékben. Mentem az egyik terembe, ahol láttam egy bácsikát, aki a tolószékben ült, és fogott egy táskát a kezébe. Nem is figyeltem semmire, toltam a bácsit le az ajtóhoz. Addig nem is beszéltünk.

Lent, mikor az ajtónál voltunk, akkor érdeklődtem meg a bácsitól, hogy a felesége, vagy a gyermekei jönnek-e érte?

Azt mondja, hogy ő a feleségéért jött, aki épp a kórteremben öltözött...

Kövess minket Facebookon!

Keresés

Hirdetés